A népi fazekas és kályhás mesterségek hagyománya Sümegen
Sümeg gazdasági életében évszázadokon át fontos szerepet játszott a népi fazekas-, és kályhásmesterség. A sümegi fazekasságot a néprajzi munkák külön központként tartják számon a Dunántúlon. Edényeik egyes adatok szerint még az Alföldön is keresettek voltak. Amerre mentek, felharsant: „Asszonyok fazekat, sümegi jó nagyokat!”
A legelső helyi fazekasok a XIV. századi várjobbágyok voltak, akik a veszprémi püspöknek tartoztak szolgáltatásokkal. A sümegi várban végzett ásatások tanúsága szerint a török kor időszaka alatt is folyamatosan működő fazekasműhely létezése igazolható.
A sümegi fazekas céh a XIX. század közepén alakult, de már ezt megelőzően, a keszthelyi fazekas céh tagságában is öt sümegi mester neve szerepelt. 1841-ból származik a céh felvonulási zászlója, rajta Szent Flórián, a fazekasok védőszentje. (Ma a Kisfaludy Emlékház őrzi.) Az első név szerint is ismert sümegi céhmester, Magyar Ferenc volt: 1850-ben a céhbe lépő új tagok előtte mondták el az esküszöveget. Saját céhkorsójukat is elkészítették, amelyen feltüntették az 1863-as dátumot és az akkori céhmesterük, valamint a korsó készítőinek nevét.
1880-1910 között a népi fazekasság virágkorát élte Sümegen. Több, mint 50 működő műhelyről van tudomásunk, ahol mintegy 80 fazekas dolgozott. Portékáikat maguk, illetve a készleteiket felvásárló kereskedők árulták.
Az egyik legnevesebb kereskedő a pesti származású Tobiás János, aki hosszú időn át a sümegi fazekas céhmester, Illiás Lajos (1870-1945) munkáinak rendszeres felvásárlója volt. Őket örökíti meg a Kodály Zoltánné által Sümegen gyűjtött gyermekdal: „Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle, Ettél-e belőle?…”
A sümegi fazekasságot 1910-ben érte el az országszerte általános hanyatlás, egyre kevésbé volt megbecsült a szakma, ekkor kezdett terjedni a zománcedények és a sparheltek használata.
Úgy tűnt, hogy Szalai Varga István (1880-1975) halálával kihal a nagy múltú sümegi fazekasság. Hogy mégsem ez történt, az a Sümegre visszatért Patonai Ferenc (1925-1997) kályhás és fazekasmester, felesége Horváth Margit, valamint a napjainkban is dolgozó keresztfiúk, Nádasi János érdeme.
A Patonai-házaspár életre keltette a mesterséget, országos díjaik (1979-ben a Népművészet mestere, 1980-ban feleségével közösen Iparművészet mestere) is jelzik. Tudatosan keresték és használták a helyi agyagművesség hagyományos forma- és díszítővilágát (pl. „mézes mackók). A Rákóczi utcában egy értékes magánmúzeumot rendeztek be a sümegi fazekasmesterség múltját bemutatandó. Ezen kívül a Ramassetter Látogatóközpont egyik tematikus termében is bemutatásra kerül a sümegi kerámia több száz éves története.
A népi fazekasság évszázadokon át meghatározó szerepet játszott a település (ipar)történetében. A kályhás- és fazekasmesterek munkássága egy sajátos formavilágot és egyéni hangvételű díszítő-, és színvilágot teremtett, olyan értéket, amit az utókorral is érdemes megismertetni.
Az Értéktárba delegálta: Miklósi-Sikes Csaba, 2016.
Települési értékként 37/2019. (XI.12.) STÉBH számmal határozat született róla 2019. november 12-én, mely során a megyei értéktárba is tovább delegálta a bizottság.
A beadvány teljes szövege (ajánlással) letölthető innen.
