Sümeg

települési Értéktár

"Értékeink  összekötnek"

Kocsis Lajos

Kocsis Lajos évtizedeken át lelkesen és nagy szakértelemmel gyűjtötte a geológiai múltunkat őrző kövületeket. Hatalmas magángyűjteményének jelentős részét – több mint 5000, főleg őslényekből álló anyagát – 1984-ben Sümeg városának ajándékozta. Ezen a gyűjteményen alapul a Ramassetter Látogatóközpontban létrehozott geológiai kiállítóterem anyaga, valamint a Kovakő Látogatóközpontban található kiállítás is, utóbbi helyen egy külön emlékszoba mutatja be Kocsis Lajos munkásságát, ezzel állítva neki emléket. Neve a szakmában már-már fogalom, Vértes László szerint Kocsis Lajos bácsi maga is sümegi nevezetesség. A települési arcképcsarnokból kihagyhatatlan, és szorosan kötődik a „Sümeg geológiai értékei” c. beadványhoz.

Életének története röviden: Bányamunkás fiaként született 1909-ben. Jó tanuló volt, a gimnáziumba is felvették, de a családi körülmények nem tették lehetővé a taníttatását. Édesapja mellett dolgozott a közeli kőbányában, a talált értékes geológiai leleteket összegyűjtötte. 1957-től a Magyar Állami Földtani Intézet betanított szakmunkásaként alkalmazták, feladata volt a kutatóárkok vizsgálhatóvá tétele, 1960-ban a Mogyorósdomb feltárásának vezetésével bízták meg. Az 1963-ban előkerült ősteknős lelet tudományos szenzációt jelentett. Kutatói munkásságán túl 1982-től verseket is írt, önálló kötet jelent meg 1995-ben városi támogatással. A város Ramassetter Emlékplakettel is elismerte munkáját.

A Sümegi Települési Értéktár Bizottság a „Kocsis Lajos amatőr geológus” című javaslatot 5/2025. (IV. 16.) STÉBH számmal felvette a Sümegi Települési Értéktár Arcképcsarnokába.

A beadvány teljes szövege letölthető innen.