"Értékeink összekötnek"
Halász László 1923. február 27-én született Sümegen (eredeti neve Herrnstein), és 1987. aug. 7-én hunyt el Celldömölkön. Szakmája szerint épületgépész technikus, vállalatigazgató, Sümeg város díszpolgára. A reálgimnáziumot is Sümegen végezte kiváló eredménnyel. Kitanulta a víz- és központi fűtés szerelői szakmát, majd az épületgépészeti technikumot is elvégezte.
1944-ben származása miatt munkaszolgálatra vitték, majd Buchenwaldba deportálták, ahonnan 1945. április 11-én szabadult.
1946-tól aktívan részt vett a munkásmozgalomban, 1950-55 között a Járási Pártbizottságban dolgozott, 1955-től a helyi vízmű vezetője lett. 1958 után a Sümegi Községgazdálkodási Vállalat, majd 1968-tól a II. sz. Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója lett. Ezekhez az évekhez fűződik munkásságának azon időszaka, amikor a legtöbbet tehette városáért. Sümeg városában a vállalat fennállása alatt a következő létesítmények valósultak meg: tűzoltószertár, a népkerti nyolc lakás, a turistaszálló, többlakásos társasházak a Petőfi és a Kossuth utcában, a ruhagyár régi épületének felújítása, a Ramassetter iskola napközi épülete, a váristálló kibővítése, vízvezeték és világítás kiépítése a várban, a Kossuth utcai ABC, gyógyszertár, fodrász, fényképész… 1970-75 között a kórház távfűtése, kazánház, nővérszálló, két elmepavilon. A KISZ lakótelepen lakások épültek, kenyérgyár, községi sportpálya, Volán telep, valamint a sümegi közvilágítás.
Sokrétű vezetői feladatai közepette is mindig nagy hangsúlyt fektetett a dolgozói emberi kapcsolatainak ápolására, munkaidőn túli közösségi életének tartalmasabbá tételére és szakmai fejlődésére. Megszervezte és működtette a Ramassetter iskolában a szakmunkás képzést, így sok sümegi fiatalnak sikerült helyben, több szakmában szakmunkás bizonyítványt szerezni.
A fiatalok szórakozása érdekében az 1966-ban alapított ALFA zenekar működéséhez az összes felszerelést a vállalat biztosította. Megalakult a Munkás-Diák klub, fotóklubot is szervezett, spartakiádokat, szellemi és sportvetélkedőket.
A város lakossága tisztelte és szerette Halász Laci bácsit. Életében több magas állami kitüntetést is kapott. 1991-ben utcát neveztek el róla, 1994-ben szülővárosa posztumusz díszpolgári címmel ismerte el tevékenységét.
A Sümegi Települési Értéktár Bizottság a „Halász László életútja” című javaslatot 24/2019. (VII. 16.) STÉBH határozati számmal felvette a Sümegi Települési Értéktár Arcképcsarnokába.
A beadvány teljes szövege letölthető innen.