Sümeg

települési Értéktár

"Értékeink  összekötnek"

Zöldy Pál, dr.

Dr. Zöldy Pál (1920-1997) orvos tüdőgyógyász (a járási Tüdőgondozó Intézet vezetője, Sümeg vezető főorvosa), Sümeg város díszpolgára. Több évtizedet töltött Sümegen, számos sümegi család életében és a városi élet minden területén nyomot hagyott.

Aktív közéleti munkássága az élet számos területére kiterjedt: foglalkozott a szegények és betegek felkarolásával, műemlékvédelemmel, néprajzzal, képzőművészetekkel, zenével, a hitélet fejlesztésével… Városvédő tevékenységéért Kisfaludy Emlékplakettel tüntették ki. A sümegi Maulbertsch-freskókról írt tanulmánya ma is megkerülhetetlen forrás a falképek megértéséhez.

Rövid élettörténete: 1920. április 19-én született Szabadkán. Szarvason tette le az érettségit, majd a Szegedi Egyetem orvostudományi karára iratkozott be. 1944-ben, fiatal diplomás orvosként kapta kézhez katonai behívóját. A passaui hadikórházban TBC-s lett, amerikai hadifogságba került, majd szanatóriumokba Budakeszibe és Mátraházára. Lengyeltótiban a Tüdőgyógyintézetben folytatta orvosi munkáját. Tüdőszakorvosi vizsgájára készült, a Korányi Szanatóriumba járt fel Budakeszire. 1951-ben kötött házasságot Acsay Ilona tanárnővel, akivel Derecskén alapítottak családot (első két gyermekük itt született: Mária és Pál), a Tüdőgondozó főorvosaként dolgozott. A Hortobágy poros levegője miatt azonban a Dunántúlra költöztek, így kerültek Sümegre 1955-ben. Szolgálati lakást kaptak a barátok temploma mellett. A doktor úr körzetéhez 33 község tartozott, motorral és később autóval járta a falvakat. Kikapcsolódása a zene volt: csellózott, zongorázott, furulyán és fuvolán is játszott, gyermekeit is a hangszerek szeretetére tanította, családi koncerteket tartottak. (Sümegen további három gyermekkel bővült a család.) Az ötvenes évek végén az ország vezető tüdőgyógyászaival dolgozott együtt új gondozói módszertani modell kidolgozásán. Kimagasló orvosi tevékenysége elismeréseként az általa vezetett tüdőgondozót 1963-ban minta intézetté nyilvánította, 1984-ben az ország „kiváló orvosa” kitüntetésben részesült.

Kettős szolgálatra született: az Úréra és az emberére. Életének minden mozzanatát az Isten- és emberszeretet vezérelte, széles körű közéleti tevékenységet is vállalt. Alapító tagja, majd elnöke volt a Sümegi Műemléki Bizottságnak, a Magyar Vöröskereszt, az Egészségügyi Szakszervezet Sümegi és Sümeg környéki szervezetének. Tagja volt a sümegi zenekarnak és a Sümegi Városvédő Bizottságnak is. A fiatalok számára zenei délutánokat, irodalmi esteket és helytörténeti kirándulásokat szervezett. Egyházi feladatokat is felvállalt: így kezdődött meg a sümegi Szűzanyatisztelet új korszaka, a barátok visszatérése. 1997-ben hunyt el, búcsúztató szertartását dr. Szendy József érsek vezette a sümegi plébániatemplomban, a szeretett Maulbertsch-freskók között, ahol az 1960-ban megtalált, eddig ismeretlen Maulbertsch-freskók felfedezését is ő publikálta.

A Sümegi Települési Értéktár Bizottság a „dr. Zöldy Pál orvos, Sümeg város díszpolgára” című javaslatot 3/2025. (IV. 16.) STÉBH számmal felvette a Sümegi Települési Értéktár Arcképcsarnokába.

A beadvány teljes szövege letölthető innen.